Barion Pixel
Ez itt a lifelong learning

Sosem tudhatsz eleget!

Blog

ÖTKÉP: montázs gyakorlat

2020. szeptember 28. | Tóth Zsuzsanna

Öt kép, amiknek semmi köze egymáshoz. Öt kép, ami teljesen alkalmas arra, hogy a tanulóink gyakoroljanak. Nem csupán a Photoshopot. Az csak a szoftver. Amit egy ilyen szorgalmi során igazán gyakorolni lehet, az olyan dolog, amit nem lehet tutorialokból megtanulni. Mert egyszerre kell elengedni a fantáziát és meglátni ebben az öt képben egy másik univerzumot, ahol ezek találkoznak. Ellentmondani a valóságnak, a fizika törvényeinek!

De az elvont gondolkodás mellett más is volt ebben a feladatban, mégpedig néhány szabály követése, ami azért fontos, mert legyen szó bármilyen későbbi feladatról, mindig vannak szempontok, amit a tervezés során figyelembe kell venni.

Így szólt a kiírás:

Kicsit gyakorljátok a kötött szabályok követését, a képkeresést és a szerzői jogok betartását – a Photoshop mellett.
Szabályok:
  • Használj fel legalább 4 képet az ötből!
  • Használhatsz plusz képeket, de maximum hármat!
  • A plusz képek forrása csak kereskedelmi célra (is) felhasználható kép lehet!
  • Négyzet alapra dolgozz és a lehető legjobb felbontásban!
  • Csak vasárnap reggel 8-tól éjfélig lehet feltölteni a műveket, hogy ne egymástól inspirálódjatok!

Kinek ajánlott? Ha már túl vagy a Photoshop leckéken, de minimum a maszkolás jól megy! Ha még nem megy, akkor ezeket csináld meg előtte:

https://webdesigntanfolyam.com/a-kakas-eve-photoshop-gyakorlat/

Ez nem egy verseny, tehát nincs sorrend (még mielőtt a feltöltési sorrenden problémázna valaki), hanem egy olyan kreatív feladat, amelyben mindenki megérdemli a dícséretet. Hogy egy futó hasonlattal éljek, ha már felálltál a kanapéról, már többet tettél, mint aki nem!
Itt is így van, mert aki megpróbálta, már tanulhatott egy csomó dolgot. Néhányan nem minden szabályt vettek maradéktalanul figyelembe, de legközelebb biztosan jobban figyelnek! Okkal tettem egy napra a feltöltést, így olyanok is megpróbálták, akik az első ötletes megoldás után amúgy neki sem ugrottak volna!
Minden résztvevő tanulónknak gratulálok! Októberben folytatjuk újabb 5 képpel!
Eljött a vasárnap reggel és ezek a művek születtek:

Turák Mirandella munkája

Kis-Bakó Beáta munkája

Takács-Keserű Csilla munkája

Böröcz-Mezei Angelika munkája

Hollósi Rebeka munkája

Kovács Enikő munkája

Kökényesdi Petra munkája

Barna Egon munkája

Bati Zoltán munkája

Rácz-Mocsai Dorottya Mária munkája

Hajma-Koródi Edina munkája

Péli Katalin munkája

Krémer Bernadett munkája

Méhes-Molnár Bea munkája

Papp Alexandra munkája

Solymosi Beáta munkája

Szablics Karolin munkája

És az 5 kép, ha te is megpróbálnád! :)
Iratkozz fel YouTube csatornákra!

blog

Virtuális asszisztens legyél vagy webdesigner?

Virtuális asszisztens legyél vagy webdesigner?

2024. február 01.

Mindkettő fantasztikus lehetőség arra, hogy elhagyd a hagyományos kereteket, mint szoros, rugalmatlan munkaidő, helyhez kötöttség vagy akár a bérplafon. Egy ponton találkozik is a két munkakör, ahol a grafikai munka már az asszisztenciába hajlik – designerként is végezhetsz weboldal adminisztrációt, közösségi média tartalom készítést vagy felügyeletet és virtuális asszisztensként is sokszor találkozni már-már tervezői munkába […]

Tovább a cikkre
Secured By miniOrange