Barion Pixel
Ez itt a lifelong learning

Sosem tudhatsz eleget!

Blog

Segédlet

Látványos Affinity tutorialok kezdőknek

2016. november 24. | Tóth Zsuzsanna

# # # #

Megjelent végre a Mac-en már egy ideje népszerű grafikai program Windows verziója is – az Affinity Designer, amely az Adobe Photoshop és Illustrator programok alternatívája kíván lenni (és eddig elég jól megy neki)! Ehhez hozzájárul a program egyszeri díja, amely annyira kedvező – a nagy testvér havidíjaihoz képest mindenképp, hogy csak remélni tudom, hogy tényleg valami jó sül ki ebből és végre bevehetem a tananyagba is a szoftvert!

Az ismerkedéshez persze nem árt, ha van némi segítség is – mert bár sok mindenben olyan mint a Photoshop, természetesen nem a pontos mása, hiszen az felvetne némi jogi és etikai problémát is, ezért szokni kell a kezelését. Ehhez gyűjtöttem pár segédletet annak, aki már megvette a programot, de még nem mert hozzákezdeni az ismerkedésnek.

Flat óra

Nem sokban különbözik egy ugyanilyen Illustratoros segédlettől, de ez Affinitys, hogy lássátok, hogy megy ez itt is!

szint: kezdő

Fagyiiii!

Szintén laposak ezek a fagylaltok, egy kis textúra használat is játszik, kezdők imádni fogják!

szint: kezdő

Színkör grafika – majdnem iOS Photo ikon

Tegnap pont ugyanilyen tutorialt hoztam az Illustratoros posztban is. Itt is hasonló az eredmény, kicsit más a technika.

szint: kezdő

Ugyanezen a csatornán találsz még pár segédletet, többek között egy mandala rajzolás videóját!

A Tilt Shift Affinity Photoban hogy van?

Ha ezt a kérdést tennéd fel, akkor itt a válasz, és még sok már Affinity Photo tutorial is van a csatornájukon!

szint: kezdő

Az Affinity Photoból egyelőre nincs csak Mac verzió, bétára lehet feliratkozni. De ha van mód Macen próbálgatni, akkor ilyen egy szemszín csere:

Világítótorony

lighthouse600

Ezúttal nem videóval, hanem step by step leírással: https://design.tutsplus.com/tutorials/how-to-create-a-detailed-lighthouse-flat-icon-in-affinity-designer–cms-24100

szint: kezdő

Jó ismerkedést a programmal! Ha igazán profi akarsz lenni, akkor Illustratorban is elkészíted a tutorialokat, persze már videó nélkül!

A nyitókép az Affinity reklámkampányából származik, a Poked Studio volt az első használóik egyike. Nem rossz igaz? Még több Mire képes az Affinity ügyes kezekben? kép a linken :)

Iratkozz fel YouTube csatornákra!

blog

Segédlet Tanulás Az örök kérdés: mitől lesz jó egy weboldal?

Az örök kérdés: mitől lesz jó egy weboldal?

2023. május 30.

A digitális korban, amikor az internet szerepe és jelentősége egyre inkább fokozódik, a weboldalak kritikus szerepet töltenek be a vállalkozások és az egyéni vállalkozók online jelenlétében. Azonban az idő múlásával a weboldalak minőségi követelményei is folyamatosan változnak és fejlődnek. Ma már szinte elképzelhetetlen kitűnni a konkurencia közül egy igazán jó weboldal nélkül, ami megragadja a […]

Tovább a cikkre
Secured By miniOrange