Barion Pixel
Ez itt a lifelong learning

Sosem tudhatsz eleget!

Blog

Segédlet

Tartsd kondiban az oldalad!

2021. július 08. | Bognár Péter

# # # #

Egy honlapot összerakni nem kis munka, az aprólékos tervezés és előkészületek után jöhet a kódolás és a tartalom feltöltése, aztán a  finomhangolás – mindeközben nem elég arra figyelni, hogy az oldal jól nézzen ki, trendi legyen, illeszkedjen a cég brandjéhez, legyen áttekinthető és felhasználóbarát, de még azt is észben kell tartani, hogy gyors legyen, és feleljen meg a keresőoptimalizáció alapvető előírásainak.

Ez természetesen már magában igen komoly kihívás, de nem számít túl nagy újdonságnak, ez mind benne van egy egészséges, működő oldal megtervezésében. Ami már sokszor kimarad az egyenletből, az a leadás után következik. Sok esetben a honlap átdásával le is zárul az együttműködés a megbízó és a webdesigner között, hiszen az általános vélekedés szerint a lap onnantól már önjáró, azaz nem is kell hozzányúlni, ha csak valami el nem romlik. Ha CMS-sel bíró oldalról van szó, akkor meg a további tartalomfeltöltést is megoldják a kollégák, szóval el lehet búcsúzni a tervezőtől. 

SEO-fitnesz

A helyzet persze az, hogy egy remekül megírt honlapnak is szüksége van rendszeres karbantartásra, különösen a dinamikus tartalommal bíró oldalak igénylik, hogy évente többször is a körmükre nézzen az ember, mégpedig elsősorban a SEO rendben tartása miatt. 

Kép: Semrush

Emlékeztetésképp: a SEO (keresőoptimalizáció) számos apró részlet beállításával gondoskodik arról, hogy az oldalad szimpatikus legyen a Google robotjainak, és ne pontozzák le a konkurenciához képest. A SEO világa szinte naponta képes alaposan megváltozni, elég egy nagyobb algoritmus-frissítés és előfordulhat, hogy pár nap alatt több helyet is bukik egy oldal a korábbiakhoz képest. 

Az profik éppen emiatt persze azt javasolják, hogy igazi SEO auditot csakis valódi szakemberrel érdemes végeztetni, hiszen ők ezzel kelnek-fekszenek, és amennyire lehetséges, követik a piac napi rezdüléseit. Ez persze komoly anyagi kiadással is jár, amit az ember szívesen megspórol magának. Ha magunk vágunk bele az ellenőrzésbe, mindenképpen ajánlott egy SEO audit alkalmazást használni, több, részben vagy egészben ingyenes megoldás is a rendelkezésünkre áll (no meg persze ott van a Google Analytics és a Search Console is). Kisebb (pár tucat aloldalból álló) oldalak esetén általában használható eredményeket kaphatunk ezekkel is – a professzionális csomagok ebben a műfajban sajnos nagyon drágák. 

Mik azok a tényezők, ahol a legtöbb probléma jelentkezik?

  • Eltűnt (“törött”) képek
  • 404-es hibaüzenetek, eltűnt oldalak
  • Gyanús backlinkek
  • Elavult sitemap vagy robots.txt
  • Nem indexelt oldalak
  • Lejárt vagy rosszul kezelt SSL (https) hitelesítés
  • Elavult, vagy rosszul megírt tartalom
  • Gépek számára átlátható oldalak, pl. egy(!) darab h1 és ésszel használt h2-h4 főcímek, listák.

A SEO feneketlen gödör, minél jobban beleásod magad, annál messzebb lesz a vége, gyakorlatilag mindig lehet további csiszolgatnivalókat találni. Ha viszont ezeket a tételeket évente 2-3 alkalommal leellenőrzöd, sokkal kisebb az esélye, hogy az oldal gazdája belefut abba a kellemetlen helyzetbe, amikor már a baj beállta után kell pánikszerűen keresni, hogy mi romlott el, ami ennyire nem tetszik az algoritmusnak.

Csak okosan!

Iratkozz fel YouTube csatornákra!

blog

Díjazottak lettünk az Év honlapja versenyen E-learning kategóriában!

Díjazottak lettünk az Év honlapja versenyen E-learning kategóriában!

2021. december 27.

2021 nagyon sűrű év volt. Nem csak azért, mert idén voltunk 10 évesek, hanem mert az év elején kívül-belül megújultunk, egy igazán naprakész és interaktív tanfolyam várja a tanulni vágyókat. A vírushelyzet okán hétköznapivá vált online kapcsolattartási eszközök beépültek a tanmenetbe, így a tanfolyami anyagot idén sok-sok Facebook és Zoom Live óra keretezte, amelyek kiegészítő […]

Tovább a cikkre
Secured By miniOrange