Rendezzük a sorokat! – Webdesign Tanfolyam

Rendezzük a sorokat!

2017. augusztus 23. - 16:14 • írta: Dörnyei Barbara

Egyik legutóbbi munkám során belefutottam néhány olyan betűtípusba, ami “gyárilag” nem volt igazán tökéletesen beállítva és a normálisnál kicsit többet kellett igazgatnom, hogy szép, rendezett és nem utolsó sorban jól olvasható szöveget kapjak.

Vegyük sorra, hogy mire kell figyelnünk ilyen szempontból.

A spacing, vagyis köz

Az egyes karakterek és a szavak között található távolságot közöknek nevezzük, pontosabban karakterköznek és szóköznek. A karakterek közötti távolságot általában a fontkészlet készítője állítja be és függ a fontmérettől. Ennek oka, hogy a kisebb betűméret nagyobb közöket, a nagyobb méret pedig arányaiban kisebb közöket kíván meg, ahhoz, hogy a szöveg jól olvasható legyen.

A kerning

Nyilván millió féle betűtípusból válogathatunk és ezek formában nagyon különböznek egymástól. Ez gyakran vezet bizonyos betűpárok esetén problémához a közöket illetően. (Itt kell megemlítenem, hogy a karakterek szélessége alapján kétféle típust különböztetünk meg. Lehetnek különböző, illetve állandó szélességűek. Utóbbiakat monospace típusnak nevezzük, azt jelenti, hogy a készletben minden egyes karakter szélessége ugyanakkora.) Az eltérő karakterszélesség által okozott, karakterköz problémára jelent megoldást a kerning. A kerning az a folyamat, aminek során a karakterközöket igazítjuk, abban az esetben, ha a karakterek nem egyforma szélességűek. Mégpedig úgy, hogy a végeredmény szép és kiegyensúlyozott legyen.

 

Ha a karaktereket rendbe tettük, akkor vessünk egy pillantást az összképre is. Vegyük például ezt a szöveget itt, amit csak gépeltem, de még semmilyen formázást, igazítást nem kapott.

 

 

Rögtön látszik, hogy az egész nagyon zsúfolt, a sorok túlságosan közel vannak egymáshoz, amitől nehezebben olvasható, ha több oldalon kéne ezt olvasni, az igencsak megviselné a szemet. Érdemes tehát kicsit szellősebbé tenni a sorokat, és máris egy tetszetősebb képet kapunk. A megfelelő sortávolság azért fontos, mert bizonyos típusoknál a sorokban a magasabb karakterek, akár egymásra is lóghatnak, ezzel szinte lehetetlen lesz normálisan elolvasni.

Nézzük milyen is lett a fenti szöveg, miután kicsit növeltem a sortávokat és kicsit lazítottam a karakter közökön is. Nyilván lehet ezt még egyéni igények alapján tovább is igazgatni, de ez az eredmény már egy sokkal áttekinthetőbb, könnyebben olvasható szöveg.

 

 

Ezekre tehát a weben is figyelni kell, már csak azért is, mert a legtöbben mobil eszközön neteznek, ott pedig a kisebb képernyőméret miatt nagyon nem mindegy, hogy milyen szöveggel találja szemben magát az ember.

Címkék:

Ezeket láttad már?

A szerző: Dörnyei Barbara
Hosszú, kanyargós út után jutottam el először a netes marketing, aztán a web design világáig. Jelenleg a szívemhez igazán közel álló arculat tervezéssel és grafikus tervezéssel foglalkozom, leginkább kis- és középvállalkozások részére. Ezen kívül, mint OWT-s öregdiák, weboldalakat is készítek.Weboldalam: http://barberrydesign.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.