vunderwumen: Te mit akarsz? – Webdesign Tanfolyam

vunderwumen: Te mit akarsz?

2020. március 03. - 12:59 • írta: Tóth Zsuzsanna

Régebben nem értettem a nőnapot. Vagyis a fejemben inkább egy munkásmozgalmi ünnep volt, ahol minden elvtársnő megkapta a maga virágát, hogy nesze, lássad, hogy jól meg vagy becsülve! Ma már értem. Ez egy olyan nap, ami megmutatja, hogy előttem nők millióinak kellett megküzdenie azért, hogy nekem ma könnyebb legyen!

Hogy iskolába járhattam, hogy van szavazati jogom, autót, repülőt, anyahajót vezethetek, hogy nem valaki más dönti el, hogy kihez megyek férjhez, hogy akármennyit kérhetek a munkámért, vállalkozhatok, megvalósíthatom önmagam. Ez a nap remek alkalom arra, hogy kicsit visszafelé nézzünk és lássuk, hogy ezek a ma már természetes dolgok, nem is olyan rég még mennyire másképp voltak!

Bár most sem könnyű nőként sok helyzetben, mert évezredes mintákat hordozunk arról, hogy hol a helyünk. Sőt, ugye azért ezt rendszeresen meg is mondják, egészen felülről. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a nők tudatosítsák magukban, hogy sok esetben rajtunk múlik, a saját döntéseikkel befolyásolják az életüket!  De még mindig nem könnyű elfogadtatni a környezetünkkel, hogy többre vágyunk, hogy bizonyos dolgokat másképp akarunk csinálni, mint ahogy az szokás. Vagy ahogy elvárják tőlünk!

“Az első március 8-hoz kötődő esemény 1857-ben történt, amikor március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin.” -írja a Wiki.

2020-ban is tudok sok-sok olyan nőt, aki nem mer magasabb bért mondani egy bértárgyaláson, vagy az sem tudja, hogy létezik ez a fogalom. Nem mernek, mert kicsivel is be kell érni, el kell fogadni, amennyit ajánlanak, örülni kell, hogy adnak munkát, igaz? Vajon egy férfi miért keres többet ugyanabban a munkakörben? Elárulom. Mert többet kér. Reálisan látja a saját értékeit és nem adja alább. Nőként számtalanszor belemegyünk ilyen helyzetekbe, mert egy rendes lány nem nagyravágyó, anyagaias, nem nyomulós és így tovább, jelzők tucatjait lehetne sorolni, míg egy fiú ugyanezekkel kezdeményező, bátor, de minimum életrevaló!

Nem, nem vagyok femináci. Szinte biztosan megkapom ezt a jelzőt is. Pedig csak ugyanolyan nő vagyok, mint a körülöttem élők, így nagyon jól ismerem azokat a problémákat, amikkel együtt kell élnünk. Munka, gyerekek, magánélet, nőiség, falak és üvegplafonok, amelyek egy részét mi magunk építjük.

Ma amikor elvárások százainak kellene megfelelnünk, hogy egyszerre legyünk tökéletes alakúak, fittek és fiatalok, csodálatos anyák, elbűvölő háziasszonyok és okos, tanult nők, akikkel lehet beszélgetni, de tudják mikor kell csendben maradni és teljesíteni a kötelességeik, felmerül a kérdés:

Te mit akarsz?

Minden életkorban vannak pillanatok, amikor megállunk egy kicsit és végiggondoljuk, hogy hol is tartunk, mi a célunk! Lecserélni az unalmas munkát valami kreatívabbra? Egy olyan lehetőséget találni, amellyel nem kell választani a munka és a család között? Gyerekvállaláskor bizony ezzel is tervezni kell! Vagy állandó gond, hogy betegek a gyerekek és nem tudsz mellettük munkát vállalni vagy folyton feletted lebeg a kirúgás szelleme? Esetleg már nagyok és itt az ideje, hogy végre azt csinálj, amit szeretnél?

Lassan 10 éve dolgozom nőkkel. Tanulóink 70%-a nő. Rengeteg sorsot láttam. Mindenféléket. És rengeteg erős nőt. Akiknek csak egy lehetőség kellett, hogy változtassanak.

Együttérzek azokkal, akik csak a megfelelő pillanatot várják, hogy felmondjanak. Egykor én is így lettem szabadúszó.
Azokkal is, akik mellett nem feltétlenül áll egy támogató család és gyakran küzdenek a #minekaz #hülyevagy #úgysefogsikerülni attitűdökkel.
Küzdöttem én is a szegénységgel, raktam egyik csekket a másikra, bízva abban, hogy úgyis lesz valahogy. És lett is. Mindig lett valahogy, mindig rajtam múlott. Tudom milyen gyerekek mellett dolgozni, ha nagyjából soha semmi sem úgy van, mint ahogy előre eltervezzük. Ebben a pillanatban is, hogy ezt írom, három influenzást őrzök itthon és ez a szöveg nem 30 perc, hanem 2 nap alatt áll össze, de ha csak így lehet, akkor így.
Van, amikor minden együtt áll, mégis van valami ami visszatart. Neveltetés, az önbizalomhiány, a társadalmi nyomás? Sokszor nem is tudatosul, hogy miért nem eredünk valójában az álmaink nyomába!

Olvass olyanokról, akiknek már sikerült elindulnia:

Kunigunda: “a helyemen vagyok és azzal foglalkozom, ami igazán nekem való” 

Kata: Fél év tanulás és indulhat a vállalkozás!

Andrea: Kreatív online vállalkozás kisgyerek mellett!

Gyere, mondd el!

Nyilván a pénz. Sok esetben anyagi oka van annak, hogy nem változtatunk, hiszen annyi helye van a pénznek. Nem mondom, hogy nálunk nincs. De hiszek abban, hogy amivel tudok, időnként jó segíteni másoknak is elérni a céljaikat.

Kirakhatnék ide egy kedvezményt, de tartok tőle, hogy nem azokhoz jutna el, akiknek valóban szánom, akiknek valóban szükségük van rá, úgyhogy most egy más módszert választok. Szeretnék előtte pár szót váltani veletek, hogy Ti is biztosan jó döntést hozzatok és mi is olyanokkal tudjunk együtt dolgozni, akiket valóban érdekel a téma!

  1. Jelölj a Facebookon ismerősnek és írd meg kérlek Messengeren, néhány mondatban, hogy miért szeretnél webdesignt tanulni! Én pedig segítek kiválasztani a megfelelő képzést, ami a céljaidnak megfelelő felépítésben és tempóban is!
  2. Fel tudod tenni az esetleges kérdéseidet is a tanfolyammal kapcsolatban, így első kézből válaszolok neked! Ha megtaláltuk a megfelelő tanfolyamot a számodra, akkor megnézzük, hogyan tudnánk egy kedvezménnyel elérhetővé tenni a számodra!

Apróbetűs rész:
Ez a lehetőség 2020. március 3-tól március 8. éjfélig tart.
Már futó, vagy félbehagyott tanfolyamokra nem érvényes.
Valós névvel és profilképpel rendelkező nők jelentkezését várom – ezek nélkül a jelölést vissza fogom utasítani.
Ha úgy ítélem meg, hogy a leírtak alapján egyik tanfolyamunkat sem ajánlom neked, ezt is el fogom mondani.

—————————————————————————————————————–
És mi van a férfiakkal? Ők nem fontosak? Dehogynem! De ez a pár nap csak a nőkről szól! Ha ezen felül tudsz emelkedni, és te is szívesen elmesélnéd, hogy miért szeretnél webdesignt tanulni, akkor tedd meg!

Ezeket láttad már?

A szerző: Tóth Zsuzsanna
10. éve foglalkozom webdesign tervezéssel - Több ügynökségnél dolgoztam belsősként-külsősként (Mcorp Média, Alchimedia Studio, stb.), de ügyféloldalon is pl. Extreme Digital. Mára első helyre az oktatás lépett, a fennmaradó időben pedig online és offline tanácsadással, eseti szakértéssel illetve értékesítési rendszerek felülettervezésével foglalkozom. Büszke vagyok arra, hogy a saját cégem vezetem, és mindig keresem az új és kreatív jövőmegoldásokat. Munkáimból: http://awebdesigner.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük