A webdesigner szó igazából manapság már nem takarja feltétlenül ezt a “szakmát”, ami ráadásul hivatalosan ugye nem is létezik Magyarországon. Bő tíz évvel ezelőtt a webdizájner vagy webgrafikus egyfajta mindenesként készítette a weboldalakat. Jobb helyeken egy “grafikus” volt, aki a programozóval együtt dolgozott.
Ahogy nőtt a web és változtak az igények, egyre mérhetőbb és egyben befolyásolhatóbb lett minden a mért számok alapján, úgy vált egyre apróbb részterületekre ez az egész. Így ma már a customer experience designer is egy önálló fogalom. Nem káromkodom! Ő egy specialista, aki nem a felhasználóval foglalkozik úgy általában, hanem csakis a vásárlói élménnyel! Wow!
És hosszan lehetne sorolni, hogy mit csinál egy product designer (termék tervező – terméknek nevezünk egy mobilalkalmazást vagy egy honlapot is), vagy egy visual storyteller… azaz vizuális történetmesélő, akik a látványt egy magasabb pozicióba helyezik és kiterjesztik, minden elemnek jelentéstartalmat adva.
Természetesen ők nem a kisvállalkozásokban találhatóak meg, de szép lassan átgyűrűznek a multiktól a fejlesztési folyamatba ők is.
Ha egészen egyszerűen akarom elmondani, akkor régebben csak az volt fontos, hogy az ügyvezető feleségének tetszen a fejléc, meg menjen a weboldal színe az iroda berendezéséhez (megtörtént esetekből dolgozom), manapság az az elvárás, hogy a honlap, alkalmazás, kampány, hírlevél stb. hozza a tőle elvárt számokat, vagyis azonnali nyereséget termeljen, legyen az feliratkozó, ajánlatkérő, vagy azonnali vásárlás.
Színtiszta üzlet.
Akkor most minek érdemes tanulni?
Egyik napról a másikra senki nem lesz UX specialist (felhasználói élménytervező specialista). Ahhoz, hogy egyáltalán megértsük, hogy mit is takar egy ilyen pozició, bizony első körben bőven elegendő a klasszikus webdesigner tudást megszerezni, hiszen már az is rendkívül összetett és szerteágazó, hiszen a fotószerkesztéstől a grafikán át a kódolásig, olykor marketing tervezésig is kiterjed.
Mi azt szoktuk javasolni a tanulóinknak, hogy az a legjobb, ha minden területbe belekóstolnak egy kicsit, hogy legalább minimális fogalmuk legyen annak létezéséről, működéséről. Így lehetséges az, hogy ugyanabból a képzésből egyesek lekanyarodnak az arculattervezés felé és a klasszikus grafikai munka felé veszik az irányt, míg mások megismerve a html kódolást, illetve a php alapjait a frontend fejlesztés irányába indulnak el. És így lehetséges az, hogy nem a 10 millió webdesigner országa leszünk, hanem az igazán elszántak valamely részterületen találják meg a számításuk.
Egy webdesigner 2020-ban tanul. Rengeteget. Folyamatosan. Ugyanis ez egy olyan szakma, ahol nincs megállás. Nincs olyan, hogy én már eleget tudok.
Most ráadásul egy nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ami borítékolja azt, hogy az eddigi gyakorlatok egészen másképpen fognak zajlani. Nem csak azért, mert egy közelgő gazdasági válság visszaveti a költéseket. Ez mindig elmúlik, és most a web az elsődleges menekülő útvonala a vállalkozásoknak, ergo lesz munka! Nem mindenkinek, az is biztos.
Ezzel párhuzamosan biztosan meg fognak változni a felhasználói szokások. Már most rengeteget változtak, hiszen teljesen más dolgokra keresnek rá az emberek, más lesz a fogyasztási szokás, más üzenetekkel, más vizuális elemekkel lehet majd elérni őket. A vizuális trendeknél sokkal fontosabb lesz a felhasználói szokások alakulása.
Ha érzékeny vagy ezekre a változásokra és figyelsz, nem ragadsz bele a sablonjaidba, szokásaidba, akkor garantáltan lesz munkád a jövőben is, mert a legrosszabb helyzetben is vannak megragadható lehetőségek!