Japán egy misztikus, távoli világ, ami valahogy mindenkinek képes megmozgatni a fantáziáját. Még az, akinek semmi köze nincs a szigetországhoz is tudja, hogy a szamurájok, gésák és robotok földjén minden valahogy más, mint a világ számunkra ismerősebb felében. Van még egy dolog, ami széles körben ismert japánról, ez pedig a modern művészetre gyakorolt hatalmas hatása, legyen szó fotóról, táncról, irodalomról, filmről vagy képzőművészetről – az igazi hozzáértők számos japán nagyágyúról kezdenek lelkendezni, ha csak alkalmuk nyílik rá.

Olyan, mintha a japán kultúra valahogy születéskor az őslakosok kezébe adna egy kulcsot, amivel kinyithatják a kiegyensúlyozott, letisztult, harmonikus, szédítő mélységeket feltáró egyszerűség ajtaját. Vajon milyen csodák születnek a japán webdesignban…?

Hát, valami ilyesfélék:

Na jó, az utolsó példa talán már japánban is durvának számít, de valóban egy működő és aktuális oldalról van szó, az tojotai Naitó “patika” (inkább afféle kuruzslóbolt) lapja.

Akárhogyan is nézzük, olyan, mintha a japán webdesign felett megállt volna az idő, úgy 20 évvel ezelőtt. Rengeteg olyan, magas profilú japán honlapot találhatunk, ahol ilyenfajta sűrű, túlszövegezett, apró képekkel telepakolt, keskenyre tervezett, – egyszóval elavult designú oldalakkal találkozhatunk. Mielőtt még azt gondolnánk, hogy ez csak valami véletlen lehet, érdemes megnézni nagyobb cégek nyugati és japán oldalát, a különbség itt már nem csak hogy szembe tűnő, de azt is mutatja, hogy a választás szándékos, de legalábbis valamiféle tudatos különutas gondolkodást mutat.

Ez a különös ellentmondás már rengeteg embert hozott teljes zavarba és természetesen sokan keresték is rá a választ. Persze fix, egyszerű megoldás nincsen, de elég sok minden szóba jöhet, ha kicsit komolyabban elkezdünk vizsgálódni.

Az információ fogyasztása

Az első dolog az információsűrűség. A japán nyelv és különösen a kínaiból kölcsönzött írásjegyek általánosságban elmondható, hogy egyrészt nagyon kis helyen továbbít sok információt – ez a tábla például azt jelenti, hogy ez egy nemdohányzó kocsi.

Az írott betű és a kiegészítő információk egyszerűen mindenhol ott vannak, és a japánok kicsi koruk óta arra vannak tréningezve, hogy olvassanak, keressék a feliratokat – máshogy sokszor nem is lehet megtalálni dolgokat. Jó példa erre egy japán bevásárlóutca, ahol ha nyugati módon csak a kirakatokat, nézegetjük és a megszokott módon megpróbáljuk kiszűrni a millió reklámtáblácska okozta vizuális zajt, lemaradunk róla, hogy a kétoldalt sorakozó házak emeletein is boltok, vendéglők, karaoke-bárok, egyéb szórakozóhelyek lapulnak (a lenti képen a sasszeműek több 2F, 3F, 4F feliratot találhatnak a táblákon – ezek jelzik az emeleteket).

A hozzáértők szerint ez azt is jelenti, hogy a japán fogyasztó éppen, hogy nem szereti, ha elengedik a kezét, annyira hozzászokott, hogy mindent el- és megmondanak neki. Ahhoz képest, hogy a múlt század elején az egész világot Japán tanította meg a kimondatlan szó, a gesztusokba, utalásokba rejtett, a befogadó lelkében kinyíló üzeneteket és képeket hordozó zen-egyszerűségű költészetre és festészetre, a japán marketing alapvető stratégiája ma az, hogy mindent el kell mondani, és lehetőleg jó hangosan – az új termékeket képviselő áruházi hoszteszek (vagy hosztok) feladata is az, hogy folyamatosan, jó hangosan beszéljenek, akkor is, ha senki nem figyel oda, zajosabb helyeken kapnak hozzá egy hangosbeszélőt is (de legalább egy tölcsért).

Persze meg kell jegyezni, hogy ebben is meg lehet találni a japán kultúra sajátos vonásait, ugyanis a nyugati módszer, miszerint egy vonzó stand mellett állunk és megpróbálunk szóba elegyedni az arra járókkal, hogy elmesélhessük nekik a mondókánkat a csodás termékről, egy japán számra rettenetesen udvariatlan, egyszerűen nem lehet csak úgy embereket letámadni, ez nagyon súlyos társasági faux pas-nak számít.

Ugyanezt a kommunikációs stratégiát követi a japán televíziózás is, itt is az állandó többletinformáció, a kiemelés, és a rengeteg, mindenhol megjelenő írott szó az általános. A lenti videó remekül példáz mindent, amit fent erről a témáról összefoglaltam,de azt javaslom, mindenki csak a saját felelősségére pörgessen bele, mert az élmény erősen próbára teszi az idegeinket. Egy országos sugárzású tévécsatorna nagyinterjúját láthatjuk Japán egyik legnagyobb Instagramsztárjával, a japán szemmel is egzotikus Rolával (@rolaofficial, ha jobban meg szeretnél ismerkedni vele).

(Még annyit felhoznék a hölgy védelmére, hogy valószínűleg a valóságban nem ennyire idegesítő, de ez az a szerep, amit a médiában elvárnak tőle, mint sportos, “amerikás” félvér japántól: ő jelenítheti meg azt a harsány, energikus fellépést, ami egy valódi japán nőnek lényegében tilos.)

Ha kihevertük a sokkot, talán már kezd összeállni, hogy egy ebben a közegben szocializálódott közönség nem csak hogy tudja kezelni ezt a hihetetlen sűrű információs zajt, de el is várja, sőt így érzi magát biztonságban. A témát feldolgozó cikkek említenek egy marketing-kutatást, ahol egy, a japán piacra betörni készülő cég szép, nyugaton bevált honlapját mutatták meg japánra fordítva a tesztben résztvevő alanyoknak.

A kellemesen levegős, sok white space-t tartalmazó, a szükséges információkra és inspiráló hatásokra összpontosító, szóval az összes trendnek megfelelő oldalról az volt a tesztelők összefüggő véleménye, hogy számukra zavaróan kevés az információ, és emiatt bizonytalanul érzik magukat, úgy érzik, nem bízhatnak meg maradéktalanul az oldalban. Amikor viszont elkezdték telepakolni a szöveg mellett az addig üresen hagyott oldalsávokat mindenféle, a cég termékeiről, szolgáltatásairól szóló bannerekkel, az elfogadottság is látványosan növekedni kezdett.

Az üzleti kultúra

Japán mindig az első példák között szerepel minden tankönyv interkulturális kommunikációról szóló részében, a kereskedelmi, üzleti tankönyvekben pedig általában minimum külön fejezet szól a szigetországról, ha nem éppen egy külön tankönyv. Meglepő módon itt is másképp működnek a dolgok.

A japán üzleti kultúra két megkerülhetetlen alapköve az egyeztetés, és az, hogy senkinek nem akarunk rálépni a tyúkszemére (szebb szóval konflituskerülés). Bárki, aki dolgozott japán cégnél hosszasan mesélhet róla, milyen meetingelési kényszerhez és csigalassúságú döntési folyamatokhoz vezet ez a gondolkodásmód, no meg arról is, hogy nagyon sok esetben ezek azt értekezletek már csak szertartásszerű üres héjai az eredeti céljuknak. A lényeg az, hogy a nagyszabású újítások ebben a közegben nagyon nehezen képesek átmenni. Ahogy minden érintett és egyáltalán nem érintett fél megfogalmazza az aggályait és rámutat az esetleges problémás szempontokra, gyakran megesik, hogy a végére lassanként elfogy a koncepció minden működő eleme, és ami a végén marad, szinte alig különbözik a korábbi változattól.

A fórumokon sok japánban dolgozó IT szakember puffogását is lehet olvasni, akik, hogy finoman fejezzem ki magam, nagyon nincsenek megelégedve a fennálló struktúrákkal. A japán cégvilág sajátossága, hogy bevett gyakorlat különböző szolgáltatásokat külső cégekhez kiszervezni, és sokak szerint ez az IT terén is így történik – sok nagy cég máig nem is tart fent saját informatikai részleget, az a céges gondolkodás szempontjából még mindig afféle újdonságnak számít, amit nem érdemes komolyan beintegrálni a belső struktúrába – marad a különböző részfeladatokra kiszervezett cégek zavaros hálózata – ez pedig olyan katyvaszhoz vezet, amibe senki nem piszkál bele szívesen.

Kompatibilitás

A technika használatában még egy furcsasághoz vezet ez a gondolkodásmód, ez pedig a régi rendszerek folyamatos támogatása. Az egyik fórumozó webdesigner arról mesél, hogy egy golfklub stábja kifejezetten ellenezte, hogy a régi, elavult honlapot felfrissítsék, ugyanis az kényelmetlenséget okozna az idősebb vendégeiknek, akik sok energiát és időt feccöltek abba, hogy a mostani honlap működését kitanulják. Bizony, a stabil, állandó dolgok adják a japán élet központját – szúrópróbaszerűen megvizsgálva arra jutottam, hogy a Starbucks japán oldala jelenleg lényegében a 2014 őszi redesignnal működik. (Az amerikai oldal valamikor 2019 végén szervezte át a menüstruktúráját, ezzel a szintén 2014-es, nagyon levegős, vízszintes bannersávokból álló designt variálták meg egy kicsit.)

Ez a stabilitásra törekvés viszont azt is jelenti, hogy technológiai szempontból már csak azért sem szabad túl nagy ugrásokat tenni, mert pl. az is fontos, hogy egy oldal igenis működjön Internet Explorerben. De ha ezt esetleg sokkolónak érzed, gondolj arra, hogy japánban máig nagyon sokan (főleg az idősebbek) használnak felnyitható nyomógombos telefont. Ezeket nem szabad összetéveszteni a fiatal- vagy gyerekkorunkból ismerős kis gagyi nokiákkal, a japán keitai ipar már az iPhone eljövetele előtt is a saját, teljesen külön útját járta, hatalmas kijelzőjű, 3G képes, tv adást is vevő sci-fibe illő készülékekkel. A mai kinyitós telók sem afféle nagyifonok, komoly, 4G-s internetkapcsolattal rendelkeznek, de a kijelzőjük és operációs rendszerük kb. a WAP szteroidokkal felpumpált változatának megfelelő böngészést tesz lehetővé. Na, rájuk is kell gondolni, udvariatlanság lenne csak úgy kirúgni őket! (Különösen, ha arra gondolunk, hogy az idősebbek hagyományos tisztelete mellett jó eséllyel az igazgatóság jelentős része is ilyen telefonokat használ.)

Gondolom, a fentiek alapján már Te is elgondolkoztál azon, valójában mennyire nem magától értetődő nagyon sok minden, amit a designban gondolunk: azok az alapvetések, amiket megdönthetetlen axiómákként kezelünk, valójában mélyen a kultúránkba – avagy az IT szektorban domináló angolszász kultúrában gyökereznek. Szeretünk borzongással és felháborodott értetlenséggel nézni ezekre a “devianciákra”, de a japán web furcsaságai és “elmaradottsága” mögött végső soron egy nagyon határozott felhasználóközpontú filozófia húzódik meg. Gondoljunk csak a Google vagy a Facebook menetrendszerű áramvonalasító, trendkövető redesignjaira, és arra, mennyire boldog lesz tőle minden felhasználó – ilyenkor azon szoktunk zsörtölődni, miért nem veszik a designerek jobban figyelembe a mi igényeinket, hiszen már milyen jól megszoktuk, mit hol kell keresni, és most átszervezték az egészet, és a kedvenc kapcsolóinkat kivették a szebb design érdekében…

A “felhasználó az első” az UX design legalapvetőbb törvénye, de a nyugati webdesignban erősen jelen van egy preskriptív, “megmondom, hogyan kell használni, mert így a legjobb” gondolkodásmód is (“te tartod rosszul”, ahogy Steve Jobs is megmondta), ez pedig nem kevés csapdát rejt. A legnagyobb veszélyt sokszor a designer egója hordozza magában, ez ugyanis szeret az előtérbe tolakodni

A végső igazság a zen szerint ésszel amúgy sem érthető meg, de abban biztosak lehetünk, hogy valahol középen van – mindenesetre lehet hogy jobb, ha borzongás helyett inkább megérteni próbáljuk, mit csinál az, aki más utat jár, mint mi – mindenből lehet tanulni.

Végezetül pedig szeretnék néhány valóban szép, vagy éppen különleges japán weboldalt is megmutatni, hiszen valóban rengeteg kiváló designt rejt a felkelő nap országa.