Elég sok csatornán vagyok elérhető, így nagyon sok levelet kaptam már mind a tanfolyammal, mint magával a webdesigner szakmával kapcsolatban. Egy csomóra választ adok azóta a jelentkezési oldalon, de sok olyan kérdés is vissza-vissza térő a levelekben, amire akkor és ott természetesen válaszolok, de nem lettek összegezve sehol, lévén sokkal személyesebbek, mint ami egy tanfolyami leírásba kívánkozik.
Ma is jött egy ilyen kérdés cunami – vannak emberek, akik 30-40 kérdést simán feltesznek egy levélben, én pedig olyan vagyok, hogy szeretek minden kérdésre akkurátusan válaszolni, mert nagyon szokott engem is bosszantani, amikor egy ügyfélszolgálattól úgy jön vissza a válasz, hogy szerintem el sem olvasták, csak bekontrolcéznek valamit.
Most ez ilyen öninterjú, akik kérdez: Ti, a levelekben, FB üzenetekben, néha telefonon.
Te mindig webdesigner akartál lenni?
Kutyafáját! Azt sem tudtam mi az! Nem erre készültem. Imádtam a színes magazinokban lévő képeket, grafikákat. Akkor még nem tudtam mi az a stock fotó.
De valahonnan csak hoztad az informatikai hozzáértésed…
Hehe. Nem is volt 21 éves koromig számítógépem. Tulajdonképpen a férjem (akkor még nem volt az) mutatta meg, hogy hogyan kell bekapcsolni és egy másolt Photoshop 5.0 verzió alapozta meg ezt az egészet. Nyilván az iskolában is volt már számítástechnika, de szigorúan csak a fiúknak, a lányoknak meg gépírás, amit rühelltem, kétszer voltam, többet nem mentem.
Honnan jött akkor a webdesign?
Kiadványszerkesztést akartam tanulni, de nem volt rá pénzem. 400 ezer forintba került akkor(!) a képzés. Nyilván nem volt ennyi pénzem, így más lehetőséget kerestem. Pályakezdőként egy Multimédia-fejlesztői OKJ képzésen vehettem részt. Ami nagyon vicces volt, semmi hasznosat nem tanultunk, amit addigra ne tudtam már volna. De menhetetlenül beleszerettem a szoftverekbe és abba, hogy miket tudok létrehozni képekből, színekből és betűkből. Már nem érdekelt a kiadvány, a web volt az érdekes. A multimédiás cd, mint műfaj már akkor halott volt, amikor végeztem, szóval van arról fogalmam mit jelent a nem piacképes szakma. De legyen róla valami papírom ugye. Azóta se szedtem elő, senki sem kérte soha. Csak az számított mindig, amit tudok.
Honnan szereztél munkákat? Hogyan indult be a karriered?
Azt tudni kell, hogy “maszek” családból jövök, tehát sosem volt életcélom, hogy legyen egy jó állásom. Ennek ellenére tudtam, hogy igazi tapasztalatot csak úgy gyűjthetek, ha több helyen kipróbálom magam. Az első időszakokban főleg a férjem cégén keresztül folytak a megbízások egy-egy honlapra – ez egybe esett a nagylányom születésével, így az otthontöltött időt maximálisan arra tudtam kihasználni, hogy tanuljak és már élesben is kipróbáljam magam. Amikor Csenge 2 éves lett, akkor mentem el dolgozni az Extreme Digitalhoz. Előtte fél évig nem találtam munkát, szóval nem varázsütésre vettek fel. Viszont elég sokat tudtam a cégről, régóta figyeltem, ahogy jönnek fel és a fotózás is nagy szerelem volt. Talán ez a kettő is kellett, hogy felvegyenek, de felvettek, méghozzá nettó 180.000 Ft-al. 2006-ot írunk. Betekinthettem a piacvezető ekereskedő gépezetébe, itt rengeteget tanultam az online kereskedelemről, sok felületet teszteltünk, utána sokáig foglalkoztam webáruházak elemzésével. Az egyik kedvenc területem a mai napig, néhány apró változtatással dupla eredményeket elérni egy kampányban igazán motiváló!
Az ED-vel párhuzamosan elég aktív online életet kezdtem élni. Ez volt a blogkorszak, az FB még sehol. Legalábbis itthon. Egy blogot vittem, aki a webdesign témára keresett, az óhatatlanul belém botlott. Persze mindenhol igyekeztem ott lenni hozzászólni, megjelenni ami csak kicsit is kapcsolódott ahhoz, amit csinálok. Mivel ez egy kicsi piac (ma is az) azért egyre több megkeresés jött a blogon keresztül munkákra.
Az ED után két ügynökségnél dolgoztam, itt olyan nagy ügyfelek, mint az Origo, a Magyar Golfszövetség vagy a KH Bank megjelenésein dolgoztam, és beleláthattam a folyamatokba. Ami elég meglepő tapasztalat volt, mert kicsit sem mentek olajozottan és profin. Egy igazán nagy munkát kaptam a blogon keresztül – ez volt a Nagy Machinátor vállalatirányítási rendszer szoftverfelületeinek 12 változatban megtervezése – végleg úgy döntöttem, hogy akkor ezt én ezentúl magamnak. Azt itt el kell mondjam, hogy nagyon-nagyon jól kerestem, tehát nem a pénz miatt jöttem el – az, hogy mennyit kerestem egy adott cégnél mindig attól függött, hogy mennyit kértem.
Az ügynökségi munka viszont nagyon lelketlen volt nekem, csak a mennyiség számított, se minőség, se koncepció sem volt a munkák mögött, ezért tulajdonképpen az első kiégésem meg is volt. Ez sajnos ebben a szakmában nagyon gyakori, ahhoz, hogy folyamatosan magas színvonalon tudj teljesíteni, napról-napra készíts lenyűgöző grafikákat iszonyatosan megterhelő. Ma már tudom, hogy egyetlen ellenszere van: a mozgás.
Van az egésznek egy nagyon összetett lelki háttere – kicsit hullámvasút, de pont ezért annyira vonzó. Az alkotás, valami létrehozása a semmiből (ami tulajdonképpen ugyanúgy semmi, hiszen nem kézzel fogható), az, hogy emberek ezrei vagy százezrei használják azt amit te terveztél, aztán benne van a másokkal együttműködés nehézsége, a gondolatolvasó státusz, hogy azt alkosd meg, amit ő leírni sem tud, a visszautasítás, a kritika elviselése – szóval nem egyszerű, de máig izgalmas.
És innen egyenes út vezetett ide, ahol most vagy?
Persze. Nem.
Épp egyik nap mondtam, hogy sosem gondoltam volna akkor, hogy mára több adózási és jogi portál előfizetője leszek, tulajdonképp mostanra értem be mint vállalkozó. Ezekkel eleinte nem is foglalkoztam, ami elég nagy szívás volt. Ha azt gondolod, hogy azért van a könyvelő… nos, jobb a békesség, én inkább figyelek ma már mellé ezekre is.
2010-re viszont már olyan munkáim voltak, mint az RTL Klub redesignja, amit persze szintén egy ügynökségnek bedolgozva, de már mint szabadúszó kaptam meg. Nem is tudom pontosan mennyi honlapon volt akkor ott a kezem nyoma, mára több száz. Ebben az évben azonban megszületett a második kislányom. Ekkor jött be az oktatás a képbe, szintén a blogra érkezett rengeteg ilyen kérdés, hogy hol lehet ezt megtanulni… és kellő tapasztalatom gyűlt már össze, hogy átadhassam.
Gondolom a környezeted támogatása is kellett ehhez…
Jah, teher alatt nő a pálma. Mint mondtam, alapvetően a családom akkor is “vállalkozó” volt, amikor ez nem volt ennyire üdvös tevékenység, de ők kvázi kényszerből – persze senkinek nem fognak fegyvert a fejéhez. De mindenképp más mentalitással. Ezért az én ilyen jellegű vállalkozásom nem igazán támogatták. Még ma is fel-fel dobják, hogy lehetne már valami rendes kenyérkereső munkám. Vagy egy rendes állásom. Ezt már a férjem családja hozza fel, ahol a vállalkozó egyenlő a csalóval a szótárban. Egyetlen támogatóm a közvetlen családom – a férjem és a gyerekeim – csak velük és csak miattuk lehet ez így. Eleinte nagyon sok negatív beszólást, kéretlen véleményt kaptunk, hogy mekkora felelőtlenség így élni, meg nem normális, meg minek ez és kinek fogtok eladni, ebből nem lehet megélni, a Pista fia is belebukott és így tovább… Nagyon nehéz ez, mert eleinte csak meg akarsz felelni a családodnak, hogy egy kicsit is örüljenek veled, legyenek büszkék arra amit csinálsz, de idővel rájössz, hogy nem kell mindenkinek megfelelni, elsősorban magadnak kell.
Mára nálunk az a normális, hogy nem járunk el dolgozni, itthonról tesszük kisebb-nagyobb megszakításokkal közel tíz éve. Jó pár éve a férjem “csodás” fizetését is beáldoztuk – kiszámoltuk, hogy mennyi marad belőle, mire utazik, ruházkodik és eszik, és az jött ki, hogy inkább lehetővé teszi, hogy én dolgozzam és vigyáz a gyerekekre. De még mindig megy az, hogy könnyű nekünk, mi ráérünk, úgysem csinálunk semmit.
Mit tanácsolsz annak, aki most szeretné beindítani a webdesigner karrierjét?
A felületek, csatornák változnak, akár évről évre, a módszer azt tapasztalom nem. A tanulók közül is azoknál látom, hogy beindulnak a dolgaik, akik nem félnek megmutatni magukat. Lehet, hogy kell hozzá némi exhibicionizmus is, bár ez azért más, mintha az X-faktorba jelentkeznél, de igen, fel kell vállalnod, azt arccal, névvel, hogy te ez vagy és ezzel foglalkozol. A blog még ma is fontos, főleg mert nagyon-nagyon kevés a magyar nyelvű szakmai tartalom, nem nehéz hivatkozási alap lenni annak, aki egy kis munkát tesz rendszeres posztokba. A tartalommarketing ráadásul egy hosszútávú dolog, évekig tudja szállítani a látogatókat. Persze sokakat visszariaszt, hogy miről írjanak, meg nem tudnak mit írni… de a médiában ez sok embert nem zavar, miért téged kellene.
Egyesek szerint itt is csak az ismeretségek számítanak. Mi a véleményed?
Nos, azt kell mondanom, hogy igen. Akinek vannak, az feljön mint a talajvíz. Mint minden területen.
Miért képzel magadnak konkurenciát?
Ez az egyik kedvenc kérdésem. Amikor először feltette valaki nem is értettem mit akar mondani.
Akkor ezt csak vállalkozóként lehet csinálni?
Nem, persze, hogy nem. Ahogy fenn is írtam, sokáig én is alkalmazottként dolgoztam különféle helyeken és sok szakmabelit ismerek, akik így is boldogak és sikeresek. Az is benne van persze, hogy ez tipikusan az a munka, amit szabadúszóként bárhol és bármikor lehet végezni, ahhoz pedig már kell a vállalkozás, mert bedolgozásra, projekt alapú munkára már számlaképesnek kell lenned. De a vállalkozás maga egy papír és egy csomó adat, számla, papír meg teher. De nem ezért jó vállalkozni. Hanem a szabadság miatt. Ami persze relatív, mert vasárnap késő este van és dolgozom, vagyis ezeket írom ide neked, de valójában azért csinálom, mert én így döntöttem. Az enyém egy klasszikus “mami biznisz”, ezért is pártolom annyira a női vállalkozásokat, a vállalkozó anyákat, mert tudom mekkora feladat egy ilyet menedzselni és mekkora öröm, ha ugyanúgy, mint a gyerekünk elindul. Van aki szerint ez ciki. Engem meg nem érdekel a véleménye.
Ez a nyitó kép tavaly készült. Évek óta terveztem, hogy egy tandemugrással végre kipróbálom a repülést. Egy ponton inogtam meg, amikor már én kinn lógtam a gépből, a tandem pilóta készült elrugaszkodni. Dönthettem volna úgy, hogy bukom a befizetett díjat, vissza a földre és nem kockáztatok (két idegen pasassal egy rozoga gépből kiugrani minden csak nem józan döntés). De akkor sosem tapasztalom meg a zuhanás pánikját, a szabadesés örömét és a siklás eufóriáját – mindezt 5 másodpercbe sűrítve.
