Barion Pixel
Ez itt a lifelong learning

Sosem tudhatsz eleget!

Blog

Hogyan válasszunk jó domain nevet a weboldalunkhoz?

2017. június 12. | Dörnyei Barbara

# #

Nem is olyan egyszerű ez a kérdés, mint amilyennek elsőre látszik, érdemes alaposan körüljárni a témát és megfontoltan dönteni. Nézzünk tehát néhány szempontot, amiket érdemes odafigyelni.

Ha induló vállalkozásról van szó, aminek még neve sincs, akkor már a vállalkozás elnevezésénél érdemes figyelembe venni, hogy milyen domain nevek vannak még szabadon, mert könnyen megeshet, hogy a vállalkozásnak kiválasztott névhez ugyanaz a domain név már nem lesz elérhető. Ezért akár fordítva is gondolkodhatunk és előbb keressük a szabad domaint, aztán nevezzük el a vállalkozásunkat.

Legyen könnyű leírni, legyen egyértelmű, ne kelljen a helyesíráson gondolkodni, tehát írjuk úgy, ahogy kell, ha lehet ne cseréljünk ki benne betűket más betűkre vagy számokra. Az ilyen „megvariált” domain nevek sokak számára furcsán hatnak, nehezen jegyzik meg, rémlik hogy máshogy kell írni, de hogy is volt? Szintén kerüljük a kötőjelek használatát, mert hallás után a legtöbben már nem fogják tudni a begépelésénél, hogy vajon hol is voltak kötőjelek, vagy nem is emlékszik rá egyáltalán, hogy voltak, hanem beírja kötőjel nélkül és így könnyen a konkurencia oldalára érkezik.

Minél rövidebb, annál jobb? Igen! A rövid domain név mellett szól az, hogy kisebb az esély arra, hogy elgépelik és megjegyezni is könnyebb. Sajnos azonban a rövid és frappáns domain nevek szinte mind foglaltak, így ilyenhez nem könnyű hozzájutni. Próbáljuk tehát kerülni a túl hosszú neveket, és a nem életszerű rövidítéseket, mert azokra szintén kevesen fognak emlékezni.

Próbáljunk a tevékenységre utaló szavakat és kulcsszavakat használni. Ha például varrodánk van, akkor például ibolyavarroda.hu, ami nagyon beszédes is, mert rögtön tudjuk, hogy mivel foglalkozik. Ez könnyebbé teszi a név megjegyzését és még a találati listán való előrejutásban is segít.

Mi legyen a végződés? .hu, .com, vagy esetleg .eu? Persze még folytathatnám a sort, mert ma már rengeteg variációt be tudunk jegyeztetni. Attól függően, hogy hol szeretnénk tevékenykedni, választhatunk ország specifikus végződést, mint a .hu, .de, .co.uk stb. Tehát érdemes átgondolni, hogy melyik piacon szeretnénk tevékenykedni, ha csak a hazai terepen, akkor elég lehet a .hu, ha viszont már nemzetközi piacot szeretnénk kiszolgálni, akkor érdemes inkább a .com-ot választani. A .com végződés nagyon népszerű, ezért könnyen előfordulhat, hogy a kiválasztott név, .com végződéssel már foglalt lesz. Ugyanígy vannak olyan végződések, ami a tevékenység jellegére utal, mint például .edu, oktatási intézmények esetében, .net, valamilyen internethez kötődő tevékenységgel, .org, a nonprofit szervezeteknek stb.

Érdemes akár több végződéssel is bejegyeztetni a domaint, ezzel meg tudjuk védeni a saját vállalkozásunkat attól, hogy valaki ugyanazt a nevet kezdje el használni, csak éppen más végződéssel.

Mit tehetünk, ha foglalt már a kiválasztott domain?

Először is megnézhetjük, hogy kinek a tulajdonában van? Ha ezt kiderítettük, érdemes a tulajdonost megkérdezni, hogy esetleg nem szeretné e eladni? Ebben az esetben azonban fel kell rá készülni, hogy a normál árnál esetleg sokkal nagyobbat fog mondani az eladó. Ez már nyilván, egyéni döntés kérdése, hogy rászánunk e annyi pénzt vagy sem.

Végül pedig egy már szintén nem elhanyagolható szempont, hogy a közösségi oldalakon a kiválasztott név még elérhető e. Nagyon fontos a következetes megjelenés, ha lehet ne hívják mindenhol másképp a vállalkozást, egyrészt ez megerősítheti a márkánkat, másrészt sokkal könnyebben találnak meg minket a vásárlóink vagy ügyfeleink.

 

Iratkozz fel YouTube csatornákra!

blog

Virtuális asszisztens legyél vagy webdesigner?

Virtuális asszisztens legyél vagy webdesigner?

2024. február 01.

Mindkettő fantasztikus lehetőség arra, hogy elhagyd a hagyományos kereteket, mint szoros, rugalmatlan munkaidő, helyhez kötöttség vagy akár a bérplafon. Egy ponton találkozik is a két munkakör, ahol a grafikai munka már az asszisztenciába hajlik – designerként is végezhetsz weboldal adminisztrációt, közösségi média tartalom készítést vagy felügyeletet és virtuális asszisztensként is sokszor találkozni már-már tervezői munkába […]

Tovább a cikkre
Secured By miniOrange