Barion Pixel
Ez itt a lifelong learning

Sosem tudhatsz eleget!

Blog

Gratulálunk a frissen végzetteknek!

2018. március 30. | Tóth Zsuzsanna

# # # # # #

Alig ért véget a március, idén már a harmincadik oklevelet állítottunk ki egy sikeres vizsgamunka leadása után. Persze ez egy jelképes dolog, hiszen a tudásukat használva a tanulóink a tanfolyam végére már régen túl lehetnek az első weboldalon. De így is elég sokan élnek a vizsgázás lehetőségével, hiszen ez egy visszajelzés tőlünk is, mennyire sikerült a tanultakból kihozni valami érdemlegeset.

Ezekből a vizsgamunkákból hoztam most néhányat, hogy lássátok, mindenféle okkal jönnek hozzánk tanulni és a végeredmény is nagyon különböző.

Legtöbben nem azért jönnek hozzánk, mert webdesignerek akarnak lenni, hanem mert mondjuk egy családi vállalkozás igényli azt, hogy valaki értsen a webhez és elő tudjon állítani egy vagy akár több weboldalt! Mede Gabi édesanyja vállalkozásához készítette ezt a honlapot, amely egy WordPress sablonra épül, de csak nyomokban fellelhető, annyira szépen, precízen összeszedte az információkat, jól válogatta a képeket és tördelte a szövegeket, hogy egy igazán stílusos és meggyőző üzleti honlapot hozott össze, amibe csak pár apróságot javasoltam másképp csinálni. Persze egy honlap soha nincs kész!
https://www.faceliftmodszer.hu

Varga Zoltán viszont azért jött, hogy megalapozza a webdesign és hosting szolgáltató vállalkozását, amelyhez már remek csapatot is verbuvált! Zolitól olyan precíz vizsgaanyagot kaptam, amilyet csak ritkán szoktam. Biztos vagyok benne, hogy hasonlóan alaposan fogja végezni az ügyfeleinek is a munkát!

https://beebox.website/

Faluhelyi Fanni kalandjainak a természetben a tanfolyam alatt én magam is rajongója lettem. Csodás helyeken jár és fotóz, így kicsit ott lehetünk mi is vele! Fanni most már nem csak az Instagramon van így már jelen, hanem végre egy blogformát öltöttek a utak, így történetek is járnak a lenyűgöző fotók mellé! Örülök, hogy ehhez mi is hozzájárulhattunk!

http://fufaontheroad.hu

Orning Anikó is belekezdett egy kalandba, csak ő a monitor mögött! Anikó remekül bánik a színekkel, célja, hogy a jövőben honlaptervezéssel foglalkozzon! Nagyon lelkiismeretesen csinálta végig a tanfolyami feladatokat, bízom benne, hogy sikerült olyan alapot szereznie, amivel megvalósíthatja az álmait!

http://www.orningwebdesign.hu

Tiba Anita egy fiktív kávézónak készítette el a weboldalát, amelyhez kiválóan válogatta össze a színeket, fotóanyagokat, készítette el az arculatot. A munkájában apróságokat találtam javítandónak, a legtöbb kávézó egy ilyen weboldallal már boldogan elüzemelne.

http://tanita.designerek.eu/wp2/

Ivanics Réka és édesanyja mézeskalács készítéssel és ennek oktatásával is foglalkozik. Ehhez készítette Réka ezt a bemutatkozó weboldalt. Sok-sok megrendelést és tanulót kívánom, hogy hozzon nekik!

http://mezesblogsablon.ivanicsreka.eu

Zsoldos Viktória szintén egy képzeletbeli ügyfélnek dolgozott és próbálta ki a frissen szerzett tudását. A fánkozó és találkozóhely online rendelési lehetőséget is kapott. Akad rajta még tennivaló, de kevés olyan első weboldal van, amin ne lenne. Az arculat mindenesetre jó alap egy valódi hely nyitásához is.

http://toree.designerek.eu/wordpress/wordpress/

Nem csak a posztban szereplő, de minden frissen végzett tanulónknak gratulálunk!

Nézd meg hasonló, vizsgamunkákat tartalmazó posztunkat is.
Ha kedvet kaptál, akkor jelentkezz Te is az egy éves Prémium vagy a féléves Prémium Plus tanfolyamunkra és készítsd el a saját honlapod, építsd meg az online vállalkozásod, válts munkát vagy a világot!

 

Iratkozz fel YouTube csatornákra!

blog

Virtuális asszisztens legyél vagy webdesigner?

Virtuális asszisztens legyél vagy webdesigner?

2024. február 01.

Mindkettő fantasztikus lehetőség arra, hogy elhagyd a hagyományos kereteket, mint szoros, rugalmatlan munkaidő, helyhez kötöttség vagy akár a bérplafon. Egy ponton találkozik is a két munkakör, ahol a grafikai munka már az asszisztenciába hajlik – designerként is végezhetsz weboldal adminisztrációt, közösségi média tartalom készítést vagy felügyeletet és virtuális asszisztensként is sokszor találkozni már-már tervezői munkába […]

Tovább a cikkre
Secured By miniOrange