A CDN (Content Delivery Network) rendszerek mára a globális internetforgalom egy nagyon komoly részét szabályozzák, terelgetik. Ahogy korábban is írtam, a CDN lényege az, hogy a földgolyó különböző területein elszórt szervereken eltárolhatjuk a honlapunk statikus elemeinek egy jelentős részét, és az ügyesen beállított átirányítási parancsoknak köszönhetően a világon bárhol is tartózkodik egy ügyfelünk, a tartalom mindig a hozzá legközelebb található csomópontról töltődik be. Ennek az egyik legnagyobb előnye a sebesség: míg egy hétköznapi honlap esetében csak kisebb vagy nagyobb kényelmetlenség, ha lassan töltenek be a képek (bár tudjuk, a lassú weboldalakat a Google komolyan lepontozza a keresési indexben), olyan helyeken, ahol a tartalom maga az árucikk, mint pl. egy streaming média oldal konkrétan maga a szolgáltatás válhat használhatatlanná, ha nem áll mögötte egy ilyen ravasz megoldás. A CDN Planeten található CDN Finder Tool gyombnyomásra kinyomozza, milyen CDN-ek dolgoznak a különböző honlapok mögött – jópofa játékszer, és használatával egy kicsit jobban átérezhetjük, a mindennap használt web milyen nagy százaléka üldögél ezeken az elosztó szervereken. 

Ez azonban azt is jelenti, hogy ezek a szolgáltatók az internet jelentős részének felelősek is a működéséért, ami minimum elgondolkoztató. Már az is szédítő, ha csak elméleti síkon gondolunk bele, micsoda dollármilliók mozgása fölött őrködnek a CDN szolgáltatók, de az a helyzet, hogy volt már rá példa, hogy gyakorlatban is megízlelhettük, mennyi minden múlik rajtuk.

Nem is olyan régen, kb. egy hónapja kellemetlen délelőttje volt az internetnek – nagyjából déltájt 503-as hibaüzenetet adott számos olyan globális olvasottságú oldal, mint a Guardian, a Kickstarter, a GitHub, a brit kormány hivatalos oldala, de még maga a Twitter is. Ahogy Pesten mondanák, az internet letérdelt. A hiba forrása viszonylag hamar kiderült: a Fastly nevű cég CDN hálózata futott egy aprócska hibába, amit kb másfél óra megfeszített munkával sikerült elhárítani. A Fastly kicsit később azt állította, hogy nem kalóztámadás, hanem egy egyszerű rendszerhiba okozta a rendszer 85%-ának leállását (amit, bizarr módon, egy legitim felhasználói konfiguráció szabadított el). Vicces módon két nappal később a Cloudflare kisebb zavara Chicago és Los Angeles környékén húzta kis a dugót pl. a Shopify oldalainál 1-2 órára.  

Azt nehéz megmondani, mi ebből a tanulság, hiszen a CDN-re nyilvánvalóan szükség van a mai globális világban. Mindenesetre az ehhez hasonló üzemzavarokra valamilyen módon mindenképpen fel kell készülni, ezek minden internetes cég életében bekövetkeznek előbb vagy utóbb – minél komplexebb a rendszer, annál több a sebezhető pontja. Külön történelmi irónia persze, hogy az internet születésekor egy nagy kihívás volt olyan hálózatot létrehozni, ami elkerüli, hogy egyetlen pont meghibásodása magával vigye az egész struktúrát – most meg még fizetünk is, hogy mégis legyenek ilyen csomópontok…