Barion Pixel
Ez itt a lifelong learning

Sosem tudhatsz eleget!

Blog

Segédlet

Az 5.8-as WordPress csodái

2021. augusztus 19. | Bognár Péter

# # # # #

Szinte tegnap volt, amikor kihozta a WordPress az 5.7-es, legújabb főverziót, de ez máris a múlté, ugyanis időközben, alig négy hónappal rá megjelent a következő nagy verzió, az 5.8-as sorszámú is. Azt biztosan elmondhatjuk, hogy a fejlesztésben dolgozó csapatok nem lazsálnak, és eszük ágában sincs lassítani – úgy tűnik, nagy terveik vannak…

A WP főverziók mindig egy csodás jazz-zenészről kapják a nevüket, most a varázslatos kezű zongorista, Art Tatum került sorra, érdemes az ő játékát hallgatni az ismerkedés közben.

Ahogy mondtam, a WordPress fejlesztőit láthatólag egy közös vízió hajtja, ez pedig nem más, mint a Full Site Editing magasztos képe, tehát, az hogy a közeli jövőben elérje a  WP felület azt az állapotot, hogy a teljes honlap minden elemében a blokk-editor segítségével, vizuális, drag & drop technikával szerkeszthető legyen. 

Ennek szellemében az 5.8-as WordPress megint csak tovább terjeszti a Blokk-alapú (Gutenberg) szerkesztő használatát – a blokkok lassan mindenhol felütik a fejüket.  

Új témaszerkesztő

Pontosabban szólva template editor: az aktiválásával (ha az aktív témánk engedi, a jobb oldali sávon az Oldal (Post) beállításai alatt található egy “új” gomb) elkezdhetjük a blokk editor segítségével szerkeszteni az oldal nem tartalmi részeit. Ehhez olyan új blokkok állnak a rendelkezésünkre, mint az oldalcím, oldallogó, mottó, bejegyzés dátuma, címe, tartalma, bejegyzéstípusok, be/kijelentkezés, stb.

Külön szót érdemel a Query Loop névre hallgató blokk: ezzel dinamikusan jeleníthetünk meg automatikusan kiválasztott bejegyzéseket vagy oldalakat a beállított paraméterek alapján, minden különösebb kódolás nélkül. 

Widgetek

Sokak nagy (és nem annyira kellemes) meglepetésére a widgetek is csatlakoztak a fő trendhez és mostantól a blokk editorral tudjuk őket is szerkeszteni. Ez papíron igazán remek, de nem mindenkinél aratott osztatlan sikert – a bejáratott megoldások eldobása mindig fájdalmasan érinti azokat, akik már alaposan kiismerték a régi módszereket. A várható felháborodást megelőzendő azonnal meg is jelent a Classic Widgets Plugin, amivel kicsit el lehet odázni a technika haladását – azt ígérik, 2022-ig még életben tartják ezt a lehetőséget – de aztán már nem lesz pardon.

Újítások a cikkszerkesztőben

Számos kisebb újítás jelent meg itt is, lássunk néhány lényegesebbet:

  • Fix lista nézet: a szerkesztőben, ha bekapcsoljuk, a lista nézet most már fixen ott marad a lapszélen, innen is kijelölhetjük a komplexebb cikkek egyes elemeit vagy ugrálhatunk közöttük.
  • PDF fájlok is egyszerűen, blokként beágyazhatóak az oldalunkba.
  • Egységesedett a blokkok felett lebegő toolbar-ok szerkezete, most már minden mindig ugyanott található.
  • Sokkal kezelhetőbbek lettek az elmentett, újrafelhasználható blokkok: el- és átnevezhetőek, vizuálisan követhetőbb a használatuk.
  • Fejlődött a táblázatok formázása: kezelhetőbbek az elő- és háttérszínek.
  • Duotone-filter: egy SVG filter használatával modern kéttónusú effektust ereszthetünk rá a képeinkre.
Eredeti kép: Pexels
  • WebP támogatás: aminek már nagyon ideje volt. Végre-valahára a WordPress alapkiszerelésben támogatja a legelterjedtebb modern képformátumot. Ugyanakkor még nem 100%-os a támogatás: a veszteségmentes tömörítésű WebP képeket csak akkor tudja kezelni, ha a host szerverünkön elérhető az Imagick php könyvtár. Sajnos egyelőre az átlátszó és az animált WebP-ekről is le kell mondanunk, de ez így is egy hatalmas lépés a jó irányba. 

Ez persze még bőven nem minden, a részletes leírást a WordPress saját posztjában, a technikai részleteket pedig ugyanitt, az 5.8-as verzió hivatalos field guide-jában olvashatod el. 

Minit mindig, a frissítést egy darabig el lehet odázni, de nem a végtelenségig. Természetesen figyelj oda, hogy frissítés előtt készíts teljes biztonsági másolatot az oldaladról, és az sem baj, ha előbb egy tesztkörnyezetben ellenőrizni tudod, hogy minden rendben működik-e, mielőtt megnyomnád a nagy, piros gombot.

Iratkozz fel YouTube csatornákra!

blog

Segédlet Tanulás Az örök kérdés: mitől lesz jó egy weboldal?

Az örök kérdés: mitől lesz jó egy weboldal?

2023. május 30.

A digitális korban, amikor az internet szerepe és jelentősége egyre inkább fokozódik, a weboldalak kritikus szerepet töltenek be a vállalkozások és az egyéni vállalkozók online jelenlétében. Azonban az idő múlásával a weboldalak minőségi követelményei is folyamatosan változnak és fejlődnek. Ma már szinte elképzelhetetlen kitűnni a konkurencia közül egy igazán jó weboldal nélkül, ami megragadja a […]

Tovább a cikkre
Secured By miniOrange