Barion Pixel
Ez itt a lifelong learning

Sosem tudhatsz eleget!

Blog

Motiváció

Mennyire hallgatsz a huhogókra?

2013. november 07. | Tóth Zsuzsanna

# # # # #

A napokban olvastam egy szakmabéli srác Facebook oldalán, ahogy felsorolta a sikeres pályafutásának hányan próbáltak már az elején gátat vetni egy-egy negatív hozzászólással, tanáccsal. Bizony én is megtapasztaltam ezt a pályaválasztó időszakban, és egy időre sikerült is eltéríteniük az akkor még homályos elképzeléseimtől.

“A számítástechnikai iskola nem lányoknak való! Úgysem vennének fel!”
Ma már azt kérdezném, miért is ne? Sajnos akkor még elfogadtam ezt az indokot, pedig 5 évvel beljebb lennék!

“Rajzolgatásból nem lehet megélni!”
Kösz, elég jól elkaristolok belőle!

“Ááá, ez nagyon telített szakma, kezdőként labdába sem rúghatsz!”
Minden szakmában szükség van az új szemléletre, friss arcokra, friss látásmódra. A weben különösen, hiszen a lelkesebbek tudják tartani az őrületes tempót! A leglelkesebbek pedig a kezdők!

Szerencsés az, aki ha elmondja a terveit a közvetlen környezetének – család, barátok, munkatársak – akkor támogatást kap, és nem okoskodást, amely merőben más, mint a szerető, féltő felvillantása az érem másik oldalának. Ne hidd el, hogy azért mert nekik nem sikerült, neked sem sikerülhet! A legtöbb huhogó a saját sérelmeit, és kudarcait vetíti ki rád, még ha nem is tudatos ez sokszor!

Ki az aki legjobban ismer téged? Ha nincs más, akkor Te magad kell tudnod, érezned ott legbelül, hogy ez csak múló hóbort, vagy a szíved vágya!

Nyilván egy döntéshez, amely akár alapjaiban változtathatja meg az életed minden szempontot meg kell vizsgálni, de sokan azért választják ezt a munkát, mert egy másfajta életet akarnak. Ahol értéket teremtenek, ahol kreatívak lehetnek, ahol nem nyomja őket a monoton mókuskerék, és az “internetcsinálás” hatalmas lehetőség egy olyan területről kiszakadni, ahol nem sok alkotó munka van!

Több tanulómról is tudom, hogy a férje, felesége, anyósa, vagy a munkatársai komolytalannak tartották amikor elkezdte a webdesign tanfolyamot. Így pedig nehéz, mert az ember pont azoknak büszkélkedne el szívesen az eredményeivel, akik fontosak neki. Van amikor átlendül ez, és a srác látja, hogy a barátnője egyedül kódolt le egy működő weboldalt, egyből mindkettőjük sikere lesz :))

Nálam is így van, a bővebb családomnak fogalma sincs, mivel foglalkozom, ami sokáig bántott. De ha ezen leakadtam volna, hogy ők mit szólnak, sehová se jutottam volna.

webdesign_csoport

Nehéz egy úton elindulni, főleg támogató, visszajelző közösség nélkül. Ezért vagyok büszke nagyon a mostanra 279 főt számláló hallgatói csoportunkra, mert a már végzett és a kezdő tanulók is segítik egymást a feladatokban, megvitathatják az első munkáik lépéseit, együtt örülnek a sikereknek, és van hol tanácsot kérni, ha elakadnak.

Nyilván nem lesz mindenkiből webdesigner, hiszen sokan azért jönnek, mert ma már az álláshirdetések nagy százalékában szerepel a képszerkesztés, alapfokú HTML ismeret, honlap kezelés mint elvárt, vagy bónusz pont.

Állás, munka

Most még versenyképes lehetsz ezzel a tudással, mert nem nőtt fel az a generáció, aki már 10 évesen honlapokat készít, és természetes neki a képszerkesztő programok használata. Akkor már nem előny lesz egy jelentkezéskor a webes ismeret, hanem kötelező, a legkülönfélébb szakmákban. Hiszen az online jelenlét már minden cégnél fontos!

Olyan hallgatóim is vannak, akik a nehéz, fizikai munkát ellensúlyozzák egy kis szellemi tevékenységgel, már-már terápiás jelleggel. Számukra ez hobbi, ami persze bármikor kinőheti magát!

Ha bármit szeretnél megtanulni – legyen az webdesign, rajzolás, tánc, vagy ne hallgass a huhogókra! Ez a Te életed, és azzal amit tudsz, csak több lehetsz, kevesebb nem! Én abból élek, amit megtanultam, és tanulok a mai napig! Igaza volt az öregemnek: a tudás az, amit nem vehetnek el tőled!

Iratkozz fel YouTube csatornákra!

blog

Virtuális asszisztens legyél vagy webdesigner?

Virtuális asszisztens legyél vagy webdesigner?

2024. február 01.

Mindkettő fantasztikus lehetőség arra, hogy elhagyd a hagyományos kereteket, mint szoros, rugalmatlan munkaidő, helyhez kötöttség vagy akár a bérplafon. Egy ponton találkozik is a két munkakör, ahol a grafikai munka már az asszisztenciába hajlik – designerként is végezhetsz weboldal adminisztrációt, közösségi média tartalom készítést vagy felügyeletet és virtuális asszisztensként is sokszor találkozni már-már tervezői munkába […]

Tovább a cikkre
Secured By miniOrange