Barion Pixel
Ez itt a lifelong learning

Sosem tudhatsz eleget!

Blog

Ingyenes karácsonyi grafikáim

2014. december 16. | Tóth Zsuzsanna

# # # # #

Október óta gyakran rajzolok megint – csak úgy jókedvemből. A novemberben megrajzolt karácsonyi magyalkoszorú grafikám szép karriert futott be a weben (Speckyboy, Noupe és más neves webdesign blogok tették a karácsonyi válogatásaik közé). Ehhez mást nem kellett tennem, mint olyan helyeken megjelenni, mint a Dribbble, a Behance, illetve a Pinterest stb. és a folyamat magától működik.

Mi ebben a buli, ha ingyenes?

Egyrészt így is lehet referenciákat szerezni, vagyis elég jól mutat, ha neves oldalak hivatkoznak a munkádra. Erre speciel csak a májamnak van szüksége, de kezdőknek így is lehet portfóliót gyarapítani, nem csak a Kovács Jenő 2000 Kft-nek ingyenmunkával… Ez az út épít és remek portfóliót állíthatsz belőle össze, hogy rendes, fizetős munkák is megtaláljanak, míg az ismerősöknek, idegeneknek végzett szívesség munka igazából rombol, mert gyakran megromlik a viszony, és csak újabb szívesség munkákat szül. Ha jótékonykodni szeretnél és közben gyakorolni is, válassz egy nemes ügyet, egy hasznos civil szervezetet, egy állatmenhelyet, ez a munka nemesít, de ne hagyd, hogy kihasználjanak, mert Te még kezdő vagy!

Forgalmat az oldaladra, ahol más munkáid is megtalálhatóak. Jelen esetben ez rám nem érvényes, mert szétszeparálom őket – egyedül a Behance-on van fenn együtt webdesign, cuki grafika és absztrakt festmény :)

De forgalom az jött, amivel jött jó pár megkeresés, ajánlatkérés ilyen készletek rajzolására és a többi, fizetős grafika csomagomból is elkelt pár darab. Igazából ez az oka annak, hogy annyi ingyenesen letölthető grafika van a weben, amely valahogy máshol, máshogy térül a készítőjének. De ha csak örömből osztogatod őket, az is egy szempont :) Ahogy most én is, ide is elhoztam nektek őket – így az ünnep közeledtével használd bátran őket a weboldaladon, Facebook oldaladon, marketing anyagaidon!

Ingyenes vektoros karácsonyi grafika

 

A csomag tartalma: .zip fájlban 2 vektoros fájl (.ai és .eps) koszorúk és levelek, valamint 3 koszorú, és 14 db levél és bogyó háttér nélküli .png-ként, 300 dpi felbontásban, hogy nyomtatni is tudd!
Használt font: Janda Stylish Script

Licensz: ingyenes magán és kisvállalkozások számára, de ne add el!

Vektoros magyal koszorú – LETÖLTÉS

Karácsonyi vektoros grafika Mikulás, hóember

A csomag tartalma: .zip fájlban 2 vektoros fájl (.ai és .eps) hóember, Mikulás, Rudolf a piros orrú rénszarvas, nyalóka, szaloncukor, hópelyhek, fenyőág, ajándékdoboz, csillagok, szivecskék, boríték, csizmácskák, mikulásvirág, gyertya, cukorpálca, karácsonyfadísz, bigyók és bogyók.

Licensz: ingyenes magán és kisvállalkozások számára, de ne add el!

Boldog Karácsonyt! – LETÖLTÉS

Iratkozz fel YouTube csatornákra!

blog

Virtuális asszisztens legyél vagy webdesigner?

Virtuális asszisztens legyél vagy webdesigner?

2024. február 01.

Mindkettő fantasztikus lehetőség arra, hogy elhagyd a hagyományos kereteket, mint szoros, rugalmatlan munkaidő, helyhez kötöttség vagy akár a bérplafon. Egy ponton találkozik is a két munkakör, ahol a grafikai munka már az asszisztenciába hajlik – designerként is végezhetsz weboldal adminisztrációt, közösségi média tartalom készítést vagy felügyeletet és virtuális asszisztensként is sokszor találkozni már-már tervezői munkába […]

Tovább a cikkre
Secured By miniOrange